Az INEP utolsó levelében felvetették annak a lehetőségét, hogy Romániában kérvényezzem a keresztlevél kibocsátását. 3 hét Kolozsváron, ennyi bizony még Romániában is elég kéne legyen – gondoltam.
Első fázis: hitelesíteni a még nem hitelesített fordításokat. Ugye írta az INEP, hogy elfogadják a japán családi könyvet, mint keresztlevelet. Áron családi könyve le volt fordítva románra még Japánban, de a fordítás nem volt hitelesítve. Egy közjegyzőnél könnyű kéne legyen az ilyesmi. Első tévedés: Romániában ha a fordító nincs bejegyezve a közjegyzőnél, a fordítását nem tudják hitelesíteni. S miért lenne bejegyezve egy Tokióban élő fordító valamelyik kolozsvári közjegyzőnél? Szóltak, fordíttassam le újra Kolozsváron. Biztos annál, aki “jappánról” is fordít – ahogy emlegették a honlapjukon.
Második fázis: felejtsük el Áron családi könyvét, adjuk be helyette a Chikakoét, aminek a fordítása hitelesítve van. Romániában egy családban egyetlen családi könyv van, Japánban viszont ha különbözik a családnév, akkor külön családi könyv kell. Áron szerepelt Chikako mellett, de mikor megváltoztattuk a családnevét, akkor neki újat adtak ki. Viszont azért még szerepel Chikako iratában az, hogy mire változott a családnév, mint ok, amiért törölték onnan. Hátha a román hatóságok nem veszik észre, hogy Áron onnan már törölve van, s ha mégis, hátha ki lehet magyarázni, hogy csak fordítási tévedés, mert miért lenne egy családban több családi könyv? Beadtuk tehát a meglévő iratokat a polgármesteri hivatalba. Kifizettük a 12 plusz 4 lej díjat is, miután a nő kijelenti, hogy egy hónap után jöhetünk a keresztlevélért. De ha még fizetünk, akkor meg lehet olajozni a kerekeket, 95 lej. Hát olajozzuk.
Harmadik fázis: tíz nap múlva telefonálnak a polgármesteri hivataltól, hogy menjek fizessem az olajat. Másnap jelentkezem, helyette adnak egy nagy borítékot, amit fel kell vigyek az INEP-hez, majd ott kell olajozni, mondják. Felviszem, és minden ajtó zárva, bár december 30 még munkanap. Háttérben hangos röhögések és pohárkoccintások, valahol vígan moshatják le az óév emlékét. Röpke egy óra után kinéz egy hölgyemény és hetykén felénk dobja, hogy épp gyűlés van, még legalább fél órát kell várni. Pont elég idő arra, hogy átnézzem, mennyi színes oklevelet kapott a hivatal azért, mert pontosabban és gyorsabban végzi a munkáját, illetve felére csökkent a várokozási idő. Milyen lehetett előtte?
Végre fogad a morcos nő, majd rámförmed, hogy fizetni ma már nem lehet, zárva a kassza, jöhetek vissza jövőre. De ha akarom, otthagyhatom az iratokat, addig ülnek ők rajta. Legyen, de akkor meglesz-e nekem 3.-ig? Mert ha nem, nem fizetek az olajért, mert 4.-én utazunk vissza és ha addig nincs meg a keresztlevél, az sem számít, ha nyárra készül el. Rövid hüledezés, telefonálás, majd diadalmas vigyor: meglesz, megtelefonáltuk, de akkor 3.-án ott kell lenni pirkadatkor fizetni.
Kibontja a borítékot és az én 11 nappal előtte beadott irataimon kívül csak egy másik irat volt, melyen olyasmit írt, hogy vegyék át az iratcsomót és “kezeljék”. Csodálkozom, hogy 11 nap elég volt egy ilyesmit megszerkeszteni. Postás lettem a polgármesteri hivatal és az INEP között. De átveszi az iratcsomót és megígéri, hogy míg fizetni jövök, kezeli. Viszont előtte még elkéri tőlem a japán bírosági döntést és kegyesen rámförmed, hogy miért ilyen a japán családi könyv, miközben a nyuszika sapkáját gyömöszöltem a zsebemben. Mondom, a második emeletre küldtem emailt pár hónapja, onnan írták nekem, hogy ez így jó lesz, még bírósági döntést sem kértek akkor tőlem. Nem baj, most kell, jön az újabb förmedés. Jól működik ez a rendszer, egyet mond a második emelet s másat a földszint, miközben rám ordítanak a japán rendszer miatt.
Negyedik fázis: január 3.-án pirkadatkor megjelenek az INEP-nél az olajpénzzel. Kívülről látszik, passziánszozik a nő. Vagy lehet, hogy freecell. Hurrá, ha ennyire szabad, akkor biztos már “kezelték” az irataim, fizetek és végre vége a hercehurcának. Felmegyek a kasszáshoz, onnan lekergetnek a nőhöz. A nő visszakerget, először fizetni kell. Ezután már a kasszás is hajlandó átvenni a pénzt, utána megint vissza a nőhöz. Jól van, mondja, várjak kint egy kicsit, míg “kezel”. Egy óra várakozás után behív és bizalmasan megjegyzi, hogy ezt ő elintézi nekem, de normális körülmények között a japán bírósági döntés elismeréséért Bukarestbe kéne küldjék az iratcsomót, ahol még egy hónapot ülnének rajta. A hónapokkal ezelőtti INEP levél értelmetlenségén már szinte fölösleges idegeskedni. Lehet, hogy hálás kéne legyek neki, fordulhatott meg a fejében. Hát akkor köszönöm szépen, mondom. Kezembe nyom egy iratcsomót és visszaküld a polgármesteri hivatalba, “a lányok ott hamar megoldják”. Keresztlevél még mindig nincs, legyél inkább postás, gondolhatta.
Ötödik fázis: fél óra múlva a polgármesteri hivatalnál felbontják a borítékot, az irataim mellett egy újabb papír: “jóváhagyjuk a keresztlevél kibocsátását a kérvényezett névre, a többi a ti dolgotok”. A hölgyemény átveszi és közli, hogy fel kell küldeni a polgármesterhez és majd hívnak, mikor meglesz. Kérdezem, vajon még aznap, mert másnap hajnalban már utazok el, mely esetben közjegyzőhöz kell menni egy felhatalmazást készíteni, hogy más is jöhessen helyettem a keresztlevélért. Pár percre eltűnik a hölgyemény, majd savanyú arccal közli, hogy nyugodtan készítsük el a felhatalmazást, mert a polgármesternél biztos kell 2-3 nap. Leolvashatta enyhe nemtetszésemet a válasz iránt, mert kibökte Románia legutálatosabb mondatát: “ez van, nem az én hibám”.
Hatodik fázis: felhatalmazás a közjegyzőnél (50 lej). Folytatódik az értelmetlenség: kell bizonyos iratok másolata, amit beadtunk a polgármesteri hivatalba. De leadhatjuk később is, miután megkapjuk a keresztlevelet, csak kérjünk majd egy másolatot a beadott iratokról. S ha mi már nem készítettünk volna másolatot minden iratról és ha nem adnának másolatot (mert miért adnának?), akkor mi is kimondhatjuk Románia legutálatosabb mondatát?
Hetedik fázis: másnap telefon, hogy akkor most hol is született Áron? Magyarán mondva: keresztlevél szerkesztés addig egyáltalán nem volt, két hét azzal telt el, hogy a hivatalok jóváhagyták egymás kérését. Vagy inkább pingpongoztak az én kérvényemmel úgy, hogy postásként önkénteskednem kellett nekik két napig. Az történt, hogy a polgármesteri hivatal leellenőriztetett még egyszer mindent az INEP-nél, pedig elkérték tőlem az INEP hozzám intézett hivatalos válaszát is. Hivatkozhattak volna arra nyugodtan, esetleg egy telefon/email-en keresztül ellenőrizhették volna annak hitelességét, de biztos jobban megéri nekik engem küldözgetni, meg annak a sok hivatalnoknak is meg kell adni az alkalmat, hogy koccintsanak minden év végén a csőcselék adójából. Még egyszer: mit ért az én levelezésem az INEP-pel?
Nyolcadik fázis: tegnap végre meglett a keresztlevél.
Nem volt kellemes még az utolsó kolozsvári napon is a keresztlevél ügyében rohangálni, de legalább megvan. Viszonylag olcsón, beleértve a sürgösségi és felhatalmazási díjat is. Ha a nagykövetségen rendeztük volna, akkor több, mint két hét helyett talán egy délelőtt alatt meglett volna, de ugye Tokióra kell áldozni egy szabadnapot, oda el kell menni (ami 20000 yen oda-vissza), meg rámsóznák a 155 eurós büntetést is, amit a polgármesteri hivatalnál senki sem említett. Az egyedüli rossz az, hogy így nem láthattam a konzul savanyú képét, amint belátja, hogy mégis nekem volt igazam. De így sem baj, helyette megkapja a panaszlevelem pár nap múlva.
