Áron minél jobban cseperedik, annál több játéka van. Ha csak madzagon lógó, kerekes fakutyákkal vagy labdákkal szaporodnának a játékai, nem volna nehéz esténként mindegyiket elkönyvelni. De a legújabb építőkockák, műanyagtányérok, ilyen meg olyan apró darabkák kezdenek egy móricz zsigmondos hangulatot teremteni.
A legújabb kedvenc a Hanoi-toronyra emlékeztető szörnyűség. Ötven kicsi karikája van az öt cölöpön, jó mulatságnak nézett ki, mielőtt megvettük volna. És tényleg, jó mulatság, Áronnak. Megtanulta egyenként lepöccinteni a karikákat, ha az alsókat nem sikerül kiemelni, hát akkor le lehet rázni. Annyira megszerette, hogy a lakásban mindenhova magával visz egy maréknyi karikát. Mindenhova.
Mind az ötven karikával elszámolni mégis egyre könnyebb. Jó eséllyel előkerül az összes, ha ellenőrizzük például a fotel mögött, fotel alatt, játékdobozokban, játékdobozok körül, szekrények alatt, szekrények mögött, ágyban, ágy alatt, ágy mögött, szőnyeg alatt, Áron ruhájában, Áron pelenkájába csúszva (!), a mi ruháink között, szemetes körül, rizsfőzőben, kenyérsütőben, edények között, fiókokban, kamrában, virágcserépben, papucsban, cipőkben, esernyőbe szúrva, fagyasztóba ejtve. Az utolsót általában Áron a kezében szorongatja, ártatlan pislogással kifejezve értetlenségét, amint két felnőtt nyakig porosan tüsténkedik körülötte.
Huncut, huncut karikák.
