A legújabb kedvenc a Hanoi-toronyra emlékeztető szörnyűség. Ötven kicsi karikája van az öt cölöpön, jó mulatságnak nézett ki, mielőtt megvettük volna. És tényleg, jó mulatság, Áronnak. Megtanulta egyenként lepöccinteni a karikákat, ha az alsókat nem sikerül kiemelni, hát akkor le lehet rázni. Annyira megszerette, hogy a lakásban mindenhova magával visz egy maréknyi karikát. Mindenhova.

Mind az ötven karikával elszámolni mégis egyre könnyebb. Jó eséllyel előkerül az összes, ha ellenőrizzük például a fotel mögött, fotel alatt, játékdobozokban, játékdobozok körül, szekrények alatt, szekrények mögött, ágyban, ágy alatt, ágy mögött, szőnyeg alatt, Áron ruhájában, Áron pelenkájába csúszva (!), a mi ruháink között, szemetes körül, rizsfőzőben, kenyérsütőben, edények között, fiókokban, kamrában, virágcserépben, papucsban, cipőkben, esernyőbe szúrva, fagyasztóba ejtve. Az utolsót általában Áron a kezében szorongatja, ártatlan pislogással kifejezve értetlenségét, amint két felnőtt nyakig porosan tüsténkedik körülötte.

Huncut, huncut karikák.

Amit nyíltan kijelentenek: 30 nap kell, hogy átírják a külföldi keresztleveleket. Két hét sürgősségi díjjal. Magyarán mondva ha fizetsz, akkor becsúsztatjuk a dossziét az elsők közé, de akkor is kell várjál két hetet, mert miért ne, szokd a rendszert.
Ami tulajdonképpen történik: tíz nap után felhívják az embert, hogy fizesse ki a díjat. Egyúttal vigye át a saját dossziéját egy másik hivatalba (INEP), ráadásul személyesen, hogy keltesse azt az érzést, hogy tényleg dolgoznak az iratcsomón. Nem, nem dolgoznak az iratcsomón, tíz nap alatt csak egy papírt kapcsoltak hozzá: “átpasszoltuk nektek a dossziét”. Fizetni persze csak pár nap múlva lehet, mert le kell pezsgőzni az óévet és ki hülye, hogy dolgozzon péntek déltől? Mikor az ember megjegyzi nekik, hogy akkor esnek a sürgősségi díjtól, az sem számít, ha nyárra lesznek meg, akkor fel lehet gyorsítani a dolgokat: menjen vissza az ember még pitymalatkor, de csak jövő héten, na akkor majd gyorsan megoldjuk. Nem oldották meg. Újabb irat az iratcsomó tetejére: “átnéztük, minden rendben, visszapasszoljuk nektek”. (Csak zárójelben: pont ezt a procedúrát egyeztettük még emailben, de nem számít, ha személyesen van ott az ember, meg lehet azt ismételni) És legyen az ember megint postás, hadd legyen ismét aktív része az iratai rendezésének. De előtte legyen hálás, amiért ilyen gyorsan rendezik az ügyét, mert ugye normális körülmények között Bukarestbe kéne küldeni az iratokat, ami újabb hónap, … “de neked megcsináltuk itt helyben”. (Megint zárójel: nem igaz, pont azért egyeztettünk emailben, hogy ne kelljen Bukarest) Eddig összefoglalva: eltelt a két hét, az eredmény meg a hivatalok közötti pingpongozásának a dokumentálása. Szó szerint. És két egészséges séta, mint alkalmi postás. Keresztlevél? Arra két hét sem volt elég, még fenyegetéssel, postáskodással és “csak neked gyorsan megcsináljuk”-kal együtt sem.

Újabb eset: tizedikén elküldtem a Külügyminisztérium PR osztályára a tokiói nagykövetség elleni panaszlevelet. Egy óra (!) múlva jött is a válasz a “Direcţia Relaţii Interinstituţionale, Politici şi Informaţii Publice” részéről, melyben megnyugtatnak, hogy dolgoznak az eseten és törvény írja elő, hogy egy hónapon belül “meg is kell oldják”. Én tudom nagyon jól, hogy egy hónap, de a helyükben nem írnám oda, mert úgysem tudják betartani. Jó. Ma jött egy másik értesítés, ezúttal a “Direcţia Relaţii Consulare” osztályról, ilyen-olyan úton ők is megkapták a levelem és kikérik a tokiói nagykövetség véleményét is az ügyben. Magyarán mondva eddig kibogozták a panaszlevélből, hogy valakinek van valami elszámolnivalója valamilyen nagykövetséggel. Na, hát akkor passzoljuk át az ügyet annak az osztálynak, aki a nagykövetségeket felügyeli. Majdnem két hétbe került. Ezután gondolom két hét alatt gyorsan megvárják a tokiói nagykövetség válaszát, és még gyorsabban “megoldják” a helyzetet. Mert az időből nem fognak kifutni, előírja a törvény, nem azt mondták?

Egy nagy izét fognak így megoldani.

A kutatóközpont előtti út nagyon hasonlít a 3 évvel ezelőtti bekötőúthoz. Széles, kétsávos, egy nagy dombbal a közepén. Itt viszont nincs épp pangás. Pár hónapja hazafele menet vettem észre először, hogy valaki egy széken gubbaszt az út szélén, a bokrok mögé rejtőzve. Lassítottam, egy sunyi rendőr volt a mérőszerkentyűjével. Ma reggel zsúfolt volt az út, főleg a hegyen felfele mindenki tövig nyomta a gázt. A tetőtől teljesen kiengedtem, hagytam, hogy guruljon az autó. Feltartottam az egész sávot, akinek nem volt türelme, az mogorva pillantással gázolt el mellettem. Még az ötvenes nőszemély is, aki előtte jócskán beragadt mögöttem a zöld lámpánál.
Ma reggel jó volt türelmesnek lenni. Ott gubbasztott a szerencsétlen rendőr megint, amint elmentünk mellette, előbukkant a piros zászlós is. Egyenként terelte be a rajtakapottakat, nagyjából mindenkit, aki a külső sávon hajtott. Nem úszta meg a mogorva ötvenes nőszemély sem.
Nem baj, majd mindegyikükre vár a postán az együttérzően mosolygó kasszás.

Nem volt kellemes még az utolsó kolozsvári napon is a keresztlevél ügyében rohangálni, de legalább megvan. Viszonylag olcsón, beleértve a sürgösségi és felhatalmazási díjat is. Ha a nagykövetségen rendeztük volna, akkor több, mint két hét helyett talán egy délelőtt alatt meglett volna, de ugye Tokióra kell áldozni egy szabadnapot, oda el kell menni (ami 20000 yen oda-vissza), meg rámsóznák a 155 eurós büntetést is, amit a polgármesteri hivatalnál senki sem említett. Az egyedüli rossz az, hogy így nem láthattam a konzul savanyú képét, amint belátja, hogy mégis nekem volt igazam. De így sem baj, helyette megkapja a panaszlevelem pár nap múlva.

5 napunk van, hogy Áront helyrepofozzuk a Nagy Út előtt. Már két Áronnyi taknyot csapoltunk le szerencsétlen emberkéből, túl sok már csak nem maradhatott neki.

Reggel jött az email, miszerint az “elmaradt összeget” az utolsó számlához csatolják. Azt, amit nem említettek szemtől-szemben. De ettől függetlenül megkérnek arra, hogy gondoljam meg, még nem késő visszamondani a visszamondott szerződést. Na, azért is hagyom ott őket. Ha az ember el is olvassa az apróbetűs utasításokat, egy csavart azért még mindig behúznak.